Főoldal

Természetjárás

Biokert

Szivességszolgálat

Makrobiotika

Nincs megjeleníthető bejegyzés.

Mandalák

Nincs megjeleníthető bejegyzés.

Jógával a testi és lelki egészségért

 

Ha a jóga szót halljuk rendszerint a lábát a nyakába rakó, vagy fejen álló, jó esetben lótuszülésben meditáló alak képe tűnik fel előttünk. Ezt én úgysem tudnám megcsinálni, meg mire is jó ez a egész végtagtekergetés- hessegetjük el a témát magunktól.

De mi is valójában a jóga, mire jó, miért gyakorolják évezredek óta rendületlenül keleten és miért ér el egyre nagyobb népszerűséget napjainkban nyugaton is?

A yoga szó szanszkrítül igát, és egyúttal egyesülést is jelent. A jóga gyakorlása útján- állítja a keleti bölcselet- szabályozhatjuk, igába hajthatjuk a csapongó, vágyteli érzékeinket és érzelmeinket, a rendszerint a jövőt fürkésző, vagy a múltat elemezgető gondolatainkat lecsillapíthatjuk és a jelenbe hozhatjuk, jó egészségben tarthatjuk testünket ( a lelkünk templomát) és mindezek által testben és lélekben megtisztulva eljuthatunk életünk végső céljához, a teremtőnkhöz.

Látszik ebből, hogy a jóga messze nem csak testgyakorlás, amint azt a nyugati laikus gondolja. Évezredek óta élő, a természet és az ember önmagára figyeléséből kialakult bölcselet, mely korábban mesteri láncban szájról szájra terjedt, és először  Krisztus előtt az 18oo-as években jegyezték fel az ún. jóga szútrákban. Ebben a feljegyzésben az író- említést érdemel a neve- Patandzsali - 8 lépcsőre osztott fel a jóga rendszerét. Jáma és nijáma az első két lépcső, melyben az ember helyes magaviseletére vonatkozó javaslatok, erkölcsi alapelvek fogalmazódnak meg. Ezek az erőszakmentességre, az őszinteségre való törekvés, a lopás, a mértéktelenség és a mohóság elvetése, továbbá a tisztaság, elégedettség, egyszerűség, az önmegfigyelés és az Istentisztelet ( mintha a tízparancsolat csengene vissza!). A következő lépcsőt az ászanák ( testhelyzetek) gyakorlása képezi, mely az egészséges test kifejlesztését, illetve megtartását célozza. Az ezt követő állomás a pranayama, vagyis a helyes légzés megtanulása és a légzésszabályozás, melyen keresztül a mentális és érzelmi életünk is szabályozható, harmonizálható.

A következő  három lépcsőfok ( a pratyahara- az érzékek visszavonása, a dharana- a koncentráció, és a dhyana-meditáció) gyakorlásával érhető el a samadhi állapota, mely az eggyé válást, nyugati szóhasználattal az üdvözülés eredményezi a kitartó követő számára.

 

Az európai ember általában a jóga harmadik és negyedik lépcsőjét az ászanákat és a légzőgyakorlatokat sajátíthatja el különböző tanfolyamokon, jógastúdiókban és ezzel is nagyon sokat tehet az egészsége és lelki harmóniája érdekében.

 

Mik is ezek az ászanák és pranayámák, hogyan is hatnak, miben segíthetnek? Az ászanák olyan felvett testhelyzetek, kitartott pózok, melyek növelik és nyújtják az izmokat, ezáltal javítják a testtartást és formálják az alakot. Oldják a stressz és helytelen életmód nyomán felhalmozódott feszültséggócokat, csomókat, olajozzák az izületeket. Vérbőséget okozva, nyomást gyakorolva, vagy éppen tehermentesítve azokat, az emésztés és a légzés szerveire és a belső elválasztású mirigyek működésére is pozitív hatással vannak. A légzőgyakorlatok a sejtek, szervek oxigénellátását javítják, segítik a vitális energiák áramlását, ugyanakkor nyugtatják, harmonizálják az idegrendszert. A relaxációval (ellazulással) oldott, harmonikus lelkiállapotot érhetünk el. Mindezek természetes velejárója az önbizalom növekedése és a harmónia érzésének kiteljesedése, a tökéletes egészség.

 

A jóga nagy előnye, hogy korfüggetlen, bármely életkorban ( az életkori sajátosságok és egészségi állapot figyelembe vételével) elkezdhető és gyakorolható. Nem igényel beruházást ( egy laza, lehetőleg természetes alapanyagú szabadidőruha és egy szőnyeg elegendő) és a gyakorlatok szakavatott oktatótól történő elsajátítása után otthon is végezhető. 

Sry Viyad Anand jelenleg Budapesten élő jógamester, védikus tudós az ősi tudás mai ember számára követhető rendszerét alkotta meg és hozta el számunkra.

A jóga évezredek óta több irányzatra szakadt. Ezek közül egyikben a testgyakorlások, másokban az életmód, az önzetlen szolgálat, vagy a meditációs gyakorlatok kaptak nagyobb hangsúlyt. Az említett mester által hozott, és tanított u.n. Kaya-Kalp irányzat a kezdeti egységből táplálkozik, tartalmazza a védikus bölcsességet , ugyanakkor az elszakadt irányzatok tudásából is merít. Így a hatha jóga ászanái erősítik, hajlékonnyá teszik a testet, előkészítik a tanulót a légzőtechnikákra és a meditációra, az ájurvédából merített étrend és tisztító technikák egészségesebbé teszik a fizikumot, a tantrikus technikák pedig energetizálják, harmonizálják a testet, lelket, szellemet együtt. A Kaya-Kalp rendszer kezdők számára összeállított gyakorlatai szinte azonnal sikerélményt adnak, hiszen technikailag úgy vannak összeállítva, hogy ne okozzanak nehézséget, ugyanakkor kedvet csináljanak a folytatáshoz, és eredményességük gyorsan érzékelhető legyen. Növelik az állóképességet, energetizálnak, szisztematikusan végighaladva valamennyi külső és belső testrészen az egész testet felfrissítik, és végül kellemesen ellazítják. Bár a helyes technika megtanulásával mindenki otthon gyakorolhat az a tapasztalat, hogy szívesen járnak a jógát gyakorlók közösségekbe, a közös gyakorlás inspiráló és fontos többlet az is, hogy az oktatók minden gyakorlatot pontos kivitelezését és jótékony hatását elmagyarázzák, ugyanakkor segítik a figyelem koncentrálását az ászanák jótékony hatásainak tudatosítására.

A jógát megismerve olyan kincsre lelünk, mellyel felelősen kezünkbe vehetjük a fizikai és mentális egészségünket. Olyanná válhatunk, mint a gyakorlott ejtőernyős, aki akkor érzi magát biztonságban, ha maga hajtogathatja össze ejtőernyőjét, szemben a kezdővel, aki mások tudásában és tapasztalatában bízva ezt a feladatot inkább átengedi. A jóga útján járva szabadon szárnyalva csodálatos perspektívából tapasztalhatjuk meg önmagunkat a világot. Önbizalmat, alázatot, szeretetet, elfogadást, hálát és tiszteletet tanulhatunk mindent, ami fontos és értékes az emberi életben.

Címkék: jóga

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://napudvozlet.blog.hu/api/trackback/id/tr704472656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.