Napüdvözlet Egyesület blogja

„Ahogy egymással bánunk, az a hazánk!”

2023. augusztus 29. 10:50 - Napüdvözlet Egyesület

„Ahogy egymással bánunk, az a hazánk!”

Magyarok Országos Gyűlése 2023. 08.11.-13.

Idén ismét az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban került megrendezésre a MOGY, a Magyarok Országos Gyűlése elnevezésű civil összefogásból megvalósuló rendezvény. Megálmodója és fő szervezője Vukics Ferenc, a Nemzetvédelmi Szabadegyetem Alapítvány alapítója, akit gyakran hallunk katonai szakértőként nyilatkozni a médiákban. Nálunk is járt az év elején és nagy érdeklődésre tartott számot az egyesületi házunkban tartott előadása. A helyszín igazán méltó a rendezvényhez, mind a környezeti adottságait, mind a magyarságunkat megjelenítő tárgyi, és művészeti értékeit, szakrális jellegét illetően. Egy hétre veszik ilyenkor birtokba a civilek az emlékhelyet. Az első napokban épülnek a szabadtéri színpadok, előadó és vásáros sátrak, szaporodnak a jurták, pavilonok, küzdőterek. Péntekre lassan megtelnek a környék szálláshelyei és a kempingek.

A gazdag programból minden korosztály és a különféle érdeklődéssel bírók is találnak maguknak hallgatni, látni és kipróbálni valót. A probléma inkább az, hogy nehéz választani az egyszerre futó „csemegékből”. Több nagysátorban, illetve előadóteremben közel száz előadást lehetett hallgatni. A fő témák a történelmünk, napi aktualitásaink (pl. vízgazdálkodás, civil összefogás lehetőségei a lakókörnyezetért, megmaradásunk lehetőségei a világrend változásaiban, hogyan legyenek gyermekeink ügyesek, lelkesek, eszesek, önellátás kérdései, stb.) voltak. A nemzetpolitika és a háborús helyzet is terítékre került pártoskodás mentesen. Szerencsére az előadások jórészt lassan felkerülnek a you tube-ra, illetve a Szilaj Csikó facebook oldalára, így az érdeklődők utólagosan is megtekinthetik azokat.

 A rendezvényen az árusok minőségi magyaros ízeket és motívumokat, szemet gyönyörködtető termékeket, alkotásokat vonultattak fel. A piac kapcsolatteremtésre, beszélgetésekre is teret adott. Egyesületünk képviseletében például egy kiváló bio gabonatermesztővel sikerült kecsegtető üzletet előkészíteni.

A gyermekek számára számtalan sátor és küzdőtér nyújtott izgalmas programokat. Rovás tanulástól, népi ügyességi játékokon keresztül a csatározásig próbálgathatták magukat.

Íjászat, lovaglás, táncházak, koncertek, dobszerek kavalkádja várta a látogatókat.

A rendezvény sok érdeklődőt vonzó színfoltja a Gyógyító Falu, ahol az egyesületünk két fővel képviseltette magát. Itt is nagyon széles volt a paletta az ólomöntőktől a csontkovácsokon át a hangtálasokig. A magunk részéről talpmasszázzsal, köpölyözéssel, moxálással és kínai masszázzsal növeltük a választékot. A kezelések ideje alatt sokat tapasztaltunk, tanultunk és kellemes, hasznos ismeretségek szövődtek.

A rendezvény záró eseménye a történelmi élőkép, egy olyan nagyszabású lélekemelő drámajáték, mely felvonultatja a magyarság dicső tetteit, jelképeinket, szimbólumainkat és emlékeztet bennünket arra, „Ahogy egymással bánunk, az a hazánk!” A lovasok, barantások (magyar ősi harcművészetet gyakorló fiatalok) küzdelmébe a rendezők végül bevonták a lelátókon helyet foglaló gyerekeket is, akik fantasztikus lelkesedéssel döntötték el a jó és rossz harcát. Végül megtelt a játék helyszíne örömkönnyeket ejtő játékosokkal, gyerekekkel, nézőkkel és együtt énekeltük a magyarság legszentebb dalait.

Ez a rendezvény arra hivatott, hogy politikai pártoskodás nélkül felvonultassa a magyarság értékeit, megvitassuk a közös dolgainkat, tegyünk a nemzeti összefogásért, jövőnkért, megmaradásunkért.

Jövőre is lesz MOGY, szintén augusztus második hetében. Ajánlom, jegyezzük be már most a naptárunkba és vigyük el a családunkat, gyermekeinket, unokáinkat, hogy megélhessék „Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség, Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!”

Szőts Rózsa

Szólj hozzá!

A hét gyógynövénye : Fenyőrügy

2023. április 12. 11:45 - Napüdvözlet Egyesület

Már Hippokratész is fenyőteát és fürdőt írt fel a betegeinek. Sok betegnek azt írták elő, hogy töltsenek sok időt a fenyőerdőkben, mert azoknak még a levegője is jótékony hatású. Az ókori Görögország legnagyobb gyógyító központja, a hatalmas Epidaurus is egy fenyőerdő közepén található.
AZ ERDEI FENYŐRÜGY HATÁSA
A tűlevél tartalmaz gyantát, cserzőanyagokat, ásványianyagokat, vitaminokat (C-, B2-, K-vitamin) karotinoidokat, illóolajokat.
A tűlevélben 6x több C-vitamin van, mint a citromban vagy narancsban.
Mint általános erősítőszert is számon tartották.
Napjainkban a fenyő fiatal tűleveleinek, rügyeinek főzetét ajánlják légúti problémák, megfázás, köhögés, torokfájás esetén.
Az idült hörghurut “gyógyítója”.
Reumás betegek panaszait enyhítheti oldata.
Illóolaja fertőtlenítő, nyákoldó, köptető, erősítő, élénkítő, antimikrobiális, gyulladáscsökkentő. ( Forrás: Dr. Babulka Péter)
Gyógyászati célra még felhasználható: a lucfenyő, a jegenye-, a vörösfenyő, a törpefenyő és az ezüstfenyő.
A szirup használata: hurutos köhögés esetén étkezések előtt együnk belőle egy teáskanállal. Langyos teába is tehetjük, citrommal ízesíthetjük.
Ajánlott torokfájás, felső légúti megbetegedések esetén legalább napi 3-4 evőkanállal, étkezés után.
Vérszegénység esetén két héten keresztül napi 2-3 kiskanál.
Emésztési panaszokra is kiváló, enyhíti az epegörcsöket, segít megszűntetni a bélfertőzést, elűzi a puffadást, a hányingert a hasmenést, az élősködőket, serkenti az étvágyat.
Szellemi fáradtság, kimerültség esetén napi két evőkanál felfrissíti a tudatunkat.
Áztathatjuk mézbe is, ez esetben leszűréskor egy folyékonyabb, édes-savanykás, aromás fenyőizű szirupot nyerünk.
FIGYELEM: Ne fogyassz fenyőrügyszirupot vagy teát, ha babát vársz és ne add 12 hónapos alatti gyermeknek. Asztma esetén beszélj kezelőorvosoddal!
Lehet, hogy egy kép erről: szöveg
Szólj hozzá!

Wass Albert emlékest 2023. február 25.

2023. március 06. 10:29 - Napüdvözlet Egyesület

Meghitt szép este volt, méltó megemlékezés, tisztelgés az író nagysága előtt a 2023.02.24-én egyesületi házunkban megtartott Wass Albert emlékest. A közösen elénekelt himnusz után felolvasásra került a kezdeményezés elindítójának, Hegedüs Gergely Andrásnak mind az 58 helyszínre eljuttatott köszöntője. Majd Kovács István szólítota meg a lelkünket az Ismerős arcok Nélküled c. dalával. Aztán megosztottuk egymásal az éppen aktualitással bíró, vagy csak a szépsége, mélysége miatt számunkra kedves műnveit az írónak. Áttekintettük az életútját, a halála körülményeit, beszélgettünk arról hogyan formálták írásai a személyiségünket, magyarságtudatunkat. Köszönöm minden résztvevőnek, hogy eljött és részvételével, felolvasással, hozott gondolataival, Wass Albert arckép adományzásával, fínom süteménnyel, vagy a helyszín meghitté tételével hozzájárult a 16. Országos és határokon átnyúló Wass Albert ünnephez. Őrizzük a lángot.img_20230225_171452.jpgimg_20230225_172036.jpgimg_20230225_183750.jpgimg_20230225_184220.jpgimg_20230225_183356_1.jpg

Szólj hozzá!

Gombákról

2022. november 29. 13:04 - Napüdvözlet Egyesület

Gombákról- kicsit másképpen..

 

Az idei esős ősz nagyon kedvezett a mezei és erdei gombák termőre fordulásának. Olyan változatos és bő termés volt, amit már régen nem láthattunk.gomba-internet_kicsi_1.jpg

Ennek kapcsán pillantsunk be egy kicsit a gombák különleges  világába.

Mik is a gombák, mi a helyük, szerepük a természet rendjében, a táplálkozásunkban?

"Amikor érzed az egységet, velünk vagy. Életet hoztunk a Földre. Nem látsz minket, pedig ott gyarapodunk körülötted. Mindenhol, mindenben. Még benned is. Akár hiszel bennünk, akár nem. Az első lélegzetvételtől az utolsóig. A sötétben és a fényben. Mi vagyunk a legidősebbek és a legfiatalabbak. Milliárd esztendő bölcsessége vagyunk. A teremtés vagyunk. A feltámadás, a romlás és a megújulás. Mi vagyunk a gombák."- Így kezdődik a Gombák csodálatos világa c. filmben e fantasztikus lények bemutatkozása.  Bizony így is van. A gombák a természet fő molekuláris lebontói és újraépítői. Az elhalt élőlényekből talajt termelnek, ami életet ad. Általuk megérthetjük a természet nyelvét.  A gomba nem növény és nem is állat. A kettő között van valahol. Több, mint másfél millió fajuk van. Hatszor több, mint a növényeknek. Kb. húszezer fajuknak van termőtestük. A köznyelv ezeket nevezi gombáknak. Sokan félnek tőlük. A halált, a pusztulást azonosítják velük, pedig az élet körforgásában nemcsak lebontanak, hanem újrahasznosítanak, újraépítenek is. Az indiai mitológiából Síva ( a pusztító, aki lehetővé teszi az univerzumok keletkezésének és megsemmisülésének körforgását) minősége jelenik meg általuk. Kevesen tudják, hogy gomba a penész is és az élesztő is. Szűkítsük most a kört hely és időhiány miatt az ehető és gyógygombákra. Egyre több ehető gombafajról nyer bizonyítást a gyógyhatás. Kutatások támasztják alá az immunrendszerünk erősítésére, a vérnyomás, a vércukorszint  beszabályozására, a rákmegelőző, illetve a daganatos sejtek szaporodását megállító hatásukat. Hogyan képesek a gombák minderre? Amit mi a köznyelvben gombának nevezünk, az valójában a gomba termése. A valós gombát un. micéliumok sokasága alkotja, melyek behálózzák, átszövik a földet.chto-takoe-micelij-gribov-i-kak-eto-viglyadit.jpg Éppen úgy néznek ki, és működnek, mint az idegsejtek. Gyakorlatilag a természet kommunikációs csatornái. Általuk vannak összeköttetésben és információt cserélnek a  fák, a növények. Így hatnak a mi szervezetünkben is.  Helyreállítják a testünk információs rendszerében a sérüléseket, melyek a betegségek forrásai. A kutatók a hatóanyagaikat vizsgálva jutottak ezekre a megállapításokra. A hagyományos kínai gyógyászatban évezredek óta léteznek erre vonatkozó feljegyzések. Innen gyűrűzött át ez a tudás hozzánk is és vált a tudományos kutatások által bizonyítottá. Pl. a            ganoderma (erdei változata pecsétviaszgombaként ismert hazánkban) rákellenes hatása,ganoderma_gomba-495x332.jpg a sitake -nálunk is kapható, a hosszú élet elixírjeként tartják számon- immunrendszerre gyakorolt pozitív hatása.sitake.jpgA laskagombának többek között a véralvadásgátló hatása  ismert,  ezért műtétek előtt lehetőleg ne fogyasszuk.laska_1.jpgA süngomba, mely  2012. óta védett, idegrendszerre gyakorol jótékony hatást,oroszlansoreny-gomba.jpg

a gyapjas tintagomba pedig a hasnyálmirigy működésére hat jótékonyan, valamint az alkoholos kivonata csökkenti az alkohol okozta májkárosodást. gyapjas.jpgNem javaslom senkinek, hogy ezeket házilagosan alkalmazza a gyógyhatások érdekében. Magyarországon az elsők között Fülöpjakabon(Kecskemét mellett) Gyöngyösi Sándor kezdett el termeszteni  és forgalmazni biogazdaságában gyógygombákat. Ma már többeknek ad megélhetést és jobbulást hazánkban ez az "iparág". Tudni kell azt is, hogy a gyógygombák önmagukban nem csodaszerek, hatékonyságukat nagyban befolyásolja a megfelelő életmód, táplálkozás és a pozitív mentális irányulás. Ugyanakkor valamennyi ehető gomba rendszeres fogyasztása nagyban hozzájárul az egészségünk fenntartásához. A kínai bölcselet azt tanácsolja, minden nap legyen a táplálékunkban egy kicsi mennyiségű gomba. Lehet ez szárítmány, őrlemény, vagy akár tea is. Az őrlemények, szárítmányok kiválóan ízesítik a leveseket, köreteket. Fogyaszthatjuk az alkoholos kivonatukat is. Nekem már volt szerencsém szarvasgomba ágyas pálinkához, ami kiváló védelem influenzás időben. Ha sülteket, pörkölteket készítünk gombákból, lehetőleg saját levében pároljuk és csak a végén adjunk hozzá zsíradékot, leginkább vajat - mondják a mesterszakácsok. Ha erdőn, mezőn gyűjtünk gombát, mindig járjunk el körültekintően és ellenőriztessük szakértővel. Termesztett gombákból leginkább azokat fogyasszuk, melyek nem igényelnek vegyszeres kezelést, pl a laska, vagy a sitake. Frissen, lehetőleg a termesztőtől szerezzük be. Kis mennyiségben egyesületünknél is termesztünk laskát, érdemes benézni ez okból is hozzánk.

Jó egészséget: Napüdvözlet Egyesület/Szőts Rózsa

 

Szólj hozzá!

Jógaoktatóink: Szőts Rózsa

2022. szeptember 05. 10:17 - Napüdvözlet Egyesület

Egyszer egy asztrológus mondta rám: „egyre tágabb perspektívából kívánja megérteni a világot”.  Valóban ez az ösztönző kíváncsiság vitt kereső utakra, melyek legfontosabb állomása a jóga ősi bölcseletében és gyakorlataiban való elmélyedés volt. Ma is ez a meghatározó a működésemben, az értékrendemben. 14 éve foglalkozok jógaoktatással, e célra egy olyan egyesületet működtetek barátaimmal, mely egészségmegőrző mozgásformáknak, „B” terven alapuló vegyszermentes mintakertnek, közösségi rendezvényeknek ad otthont. Mindehez remekül  tudom illeszteni a Géczy Gábor fémjelezte magyar népi gyógyászatot,  a japán és kínai masszázs és mozgásformákat .  Hitvallásom, hogy az egészségünk , boldogságunk rajtunk múlik, gondolataink minősége és tetteink határozzák meg. A jóga ászanáit és az egyéb keleti mozgásformákat ön- tmk-nak, azaz tervszerű, megelőző karbantartásnak tartom.  Ha problémáinkban külső segítséget kapunk, nem lesz tartós a javulás, ha nem teszünk erőfeszítéseket a helyrehozott állapot fenntartására. Pl., ha egy csontkovács helyre teszi  az elmozdult csigolyákat, nekünk meg kell erősíteni a gerinc menti izomzatot, hogy a változás tartós legyen. Ebben a munkában a Magyar Jóga Akadémia jógaterápia szakán szerzett ismeretek vannak nagy segítségemre.

Indiai tanulmányaimon túl két alkalommal is képződtem Kínában a Hagyományos Kínai Gyógymódok harbini  Egyetemén, ahol az iménti szemléletemben megerősödtem, miközben megismerkedtem a kínai gyógyászattal, TUINA masszázzsal, köpölyözéssel, moxálással. A DO-IN-, ami  egy olyan öngyógyító mozgásforma, mely nyújtásokkal, ütögetésekkel,  masszírozással, akupresszúrás pontnyomásokkal, légzéssel segíti a test ideális energiaáramlását, az egészség fenntartását  gazdagítja a jógaterápiás eszköztáramat.

Számomra ajándék, és a munkám igazi elismerése,  ha a gyakorlóim  a foglalkozások végeztével a közösen megteremtett harmonikus rezgéstérben  mosollyal az arcukon sokáig maradnak mozdulatlanul.

Erre a kalandra várom szeretettel az érdeklődőket!

Szólj hozzá!
Címkék: jóga

Életmódváltó program

2022. szeptember 04. 13:01 - Napüdvözlet Egyesület

egészséges életmód a rohanó világban

 

Sokszor gondoltál már Te is arra, hogy változtatni kellene? Másképp élni, másképp (vagy egyáltalán) mozogni, lefogyni, egészségesebbnek lenni, jó életminőségben élni … Mindannyiunk közös kívánsága. Lehet, hogy már többször nekikezdtél, de valamiért elakadtál.

Ha így van, akkor ez a program biztosan neked való!

  1. októberében egy egyedülállóan komplex programot indítunk a Magyar Jóga Akadémia vezetésével.

A program a világhírű, 2009-ben orvosi Nobel díjjal elismert Dean Ornish ornish.jpgéletmódorvoslásának  magyarországi adaptációja, mely négy fontos elemből áll:

  • Megelőző és visszafordító hatású étrend
  • Fokozatosan felépített mozgásprogram, vezetett és otthoni jógagyakorlás kezdőknek is
  • Stresszkezelés, amelyhez a rendszeres meditáció, különböző relaxációs és speciális légzőgyakorlatok napi szintű gyakorlása is hozzátartozik.
  • Találkozók heti rendszerességgel egy ún. támogató csoportban

Látható, hogy nem csak egy speciális mozgás- vagy egy újabb diétás programról van szó, hanem a már meglévő, külön-külön sikeresen alkalmazott életmódbeli elemek együttes, összehangolt rendszeréről, amelyek által könnyebb az életmód megváltoztatása, akár a betegségek visszafordítása, illetve a lehető legjobb egészségi állapot elérése.

 A résztvevőktől elkötelezettséget, rendszeres, napi szintű otthoni gyakorlást, valamint a heti találkozókon való részvétel elvárt.

A program bevezetése Magyarországon az elmúlt évben történt meg Európai Uniós támogatásból.

A több mint 70 résztvevő élettani és pszichológiai felmérése az ELTE szakembereivel a következő eredményekkel zárult:

  • jelentősen nőtt a résztvevők élettel való elégedettsége,
  • csökkent a szubjektív stressz megélése,
  • javult a testi kontrollszint,
  • sok résztvevőnek javultak a vérnyomás és pulzus értékei,
  • fogytak,
  • csökkentek a testzsír és zsigeri zsír értékeik,
  • javult az állóképességük,
  •  erősödtek a has, hát és törzsizmaik,
  • sokan számoltak be az alvásuk jelentős javulásáról,
  • több energiát kaptak a napi feladatokhoz.

 

A program elemei:

·         Heti 1 személyes jelenléti jógafoglalkozás az egyesület székházában (Pécs-Vasas, Bethlen G.u.8. ,helyi járattal is elérhető, ingyenes parkolás ), ahol  jóga eszközökkel jól felszerelt, kellemes hangulatú terem várja a gyakorlókat.2.jpg

         Heti 1 klubfoglalkozás ugyanitt.

·         Kéthetente elméleti előadások az életmódváltás egyes területeiről online. A közérthetően összefoglalt előadások a világ vezető tudományos intézetei (Harvard, Karolinska Institute, Kaivalyadham) által kiadott anyagok alapján készültek.

Az előadásokon a következő témákról lesz szó:

      • Egészséges alvás
      • Egészséges táplálkozás
      • Egészséges mozgás
      • Pozitív gondolkodás
      • Megfelelő stresszkezelés
      • Egészséges légzés
      • Relaxációs technikák elsajátítása

·         Otthoni gyakorlás egyénre szabott gyakorlási tervvel.

·       

 

 

  Egészséges ételek kipróbálása, azok elkészítéséhez való segítség nyújtás. Az egyesületi házban lehetőség van közös főzésre,  gyógyteák, szörpök, lekvárok, levek  beszerzésére, amelyek beleillenek az újonnan kialakítandó táplálkozási szokásokba.kollazs_5.jpg

A program időtartama:

12 hét, 2022 október 2-től 2023 január 22-ig (szünetek figyelembe vételével)

Nyitó beharangozó előadás

Megnyitó találkozás a program vezetői – Selmeciné Ági és Selmeci Csongor – és a program résztvevői között online. Ennek időpontja 2022 október 2. vasárnap.agiek.jpg

Ez online, de élő, hogy lehessen kérdezni Zoom konferencia programon keresztül.

A program menete

  • Ismeretterjesztő előadások 2 hetente lesznek,
  • Klubok hetente – ahol az életvezetést, a stresszkezelést, a táplálkozást, és a gyakorlatok elméleti ismereteit tanítjuk. Itt valósul meg a támogató csoport együttes jelenléte, valamint ez ad helyszínt az ételkóstolásnak is.
  • Közös jógafoglalkozások hetente – ahol az otthon végzendő jóga gyakorlatokat is átvesszük.
  • Otthoni gyakorlás Az otthoni gyakorlás segítése céljából az oktató írásos, képes gyakorlatanyagot ad át a résztvevőknek, amelyet pár hetente továbbfejleszt új elemekkel. Ezeket a közös foglalkozások alkalmával megtanulják és begyakorolják a résztvevők.

       A jelentkezőknek vállalniuk kell minimum heti három otthoni gyakorlást is.

Szerződés

Az oktatók szerződést kötnek a hozzájuk jelentkező Életmódváltókkal a vállalásaikról.

Állapotfelmérések a program során

Igény esetén kutató szakemberek online állapotfelmérő kérdőíveket töltetnek ki a résztvevőkkel az Életmódváltó program megkezdésekor és a gyakorlási fázis végeztével. Az állapotfelmérések 5.000 -5.000 Ft-ba kerülnek. Ez az összeg nem része a program díjának.

A felmérések kérdéskörei:

  • Spiritualitás,
  • Élettel való elégedettség,
  • Testi figyelem
  • Szubjektív stressz
  • Alvás minőség
  • Táplálkozás

A kiértékelést mindkét alkalommal megkapják a részvevők, hogy látható legyen a változás.

Étkezés

A résztvevők az adott csoportot vezető jógaoktató szervezésében kóstolókat kapnak egészséges ételekből, azok receptjeit és elkésztési módjukat megismerik. Ezek az étkezések és kóstolók heti-kétheti rendszerességgel történnek.

Díjazás

Az Életmódváltó program részvételi díja 115.000 Ft., melyet a Napüdvözlet Egyesület  Takarékbanknál vezetett 50431410-10001789.számú alszámlájára kell megfizetni.

Ezen kívül esik az élettani felmérések díja: (5.000 – 5.000 Ft), melyekért a program elején és a végén külön kell fizetni. 

Ha érdekel a program, minden elkötelezettség nélkül jelezheted előzetes részvételi szándékodat a napudvozletegyesület@gmail.come-mail címen.

A program minimálisan jelentkező hat fő részvételével indul, a csoport maximális létszáma pedig 10 fő. A csoportot a jelentkezések sorrendjében töltjük fel. A jelentkezés a részvételi díj megfizetésével realizálódik.

A program Baranya megyei képviselője és helyi vezetője a „Napüdvözlet” Egészségmegőrző és Életmód Egyesület elnöke és egyik jógaoktatója:

 Szőts Rózsa. Róla itt olvashatsz: https://napudvozlet.blog.hu/2022/09/05/jogaoktatoink_szots_rozsa

 

 

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása