Napüdvözlet Egyesület blogja

Mi az, ami rajtunk múlik a koronavírus hullámaiban?

2021. november 30. 10:26 - Napüdvözlet Egyesület

Mi az, ami rajtunk múlik a koronavírus hullámaiban?

Az újság korábbi, 2020.márciusi számában megjelentettünk egy írást arról, milyen természetes módszerekkel támogathatjuk az immunrendszerünket. Most eredetileg arról szerettem volna írni mit tehetünk a szívünk és érrendszerünk egészségéért, de a negyedik hullám apropóján az előző témának úgy érzem ismét aktualitása van.

A médiából azt halljuk, hogy ne bízzunk az immunrendszerünkben, mert csak az oltás menthet meg bennünket. Mivel sajnos nem kap hangot a fősodratúban az, amivel magunk is hozzájárulhatunk a járvány mérsékléséhez, fontosnak tartom, hogy legalább itt szó essen arról, hogy mivel csökkenthetjük a személyes életünkben a fertőződés kockázatát, illetve mivel segíthetjük a gyógyulást.

Nem mondok újat azzal, hogy az oltások csak antitestes immunitást adnak, de sejtszintű védelmet nem nyújtanak. Rusvai Miklóstól is hallhattuk ezt a tényt, aki maga is úgy nyilatkozott a televízióban, hogy bár már két oltást kapott, most abban bízik, hogy megfertőződik és természetes módon átesve a koronavíruson, sejtes immunitást szerez, ami egyedül alkalmas arra, hogy tartós és biztos védettséget adjon. Mielőtt rátérek arra, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésünkre a természet tárházából, vegyük számba mivel is állunk szemben. A covid alsó légúti fertőzés, azaz a tüdő alsó részét támadja meg és mellkasi fájdalom, szapora pulzus, szemfájdalom, fejfájás légzésrövidülés, szárazköhögés, hasmenés, szorongás és tüdőgyulladás a jellemző tünetei. Ha gyenge az immunrendszer, nagyobb eséllyel fertőződünk meg. Az erős immunrendszer alappillérei a kellő mozgás, a helyes stresszkezelés, a megfelelő táplálkozás, a jó alvás és a támogató közösség. Vegyük számba, hogyan tehetünk ezekre szert és hogyan segíthetnek ezek a megelőzésben, a betegség könnyű lefolyásában és a rehabilitációban.

→ Jó az alvásunk, ha este 10 és reggel 5-6 között történő, és nem ébredünk fel e közben. A rossz alvás életviteli probléma, ezért nappal tudunk tenni a jó alvásért. Fontos, hogy ne teli gyomorral feküdjünk le, az utolsó étkezés minél korábbi legyen (18, max. 19 óra) Az esti tevékenységeink pihentetőek legyenek, villogó képernyő mentesek. Ennek hiányában a mélyalvási ciklusaink nem lesznek feltöltőek. A hormonrendszer működése felborul, ha nem jól alszunk. A természetes immunsejtek aktivitása jó alvás mellett tökéletes. A gyulladást keltő kórokozók a rossz emésztés során szaporodnak el. A félig emésztett táplálékból salakanyag (az ajurvéda ezt ama-nak nevezi és a nyelv lepedékessége jelzi) marad a szervezetben és ezt az ízületekbe, a bőr alá, a belső szervek zsírrétegeibe pakolja ki a szervezet. Ezért fontos, hogy könnyen emészthető, kevéssé hőkezelt ételeket együnk. A könnyű étkezés akár 30 százalékkal is tehermentesíti a belek munkáját és az immunrendszert. A főtt ételt frissen együk, tartózkodjunk a tartósítószerekkel, ízfokozókkal (aszpartammal) dúsított ételektől. Fogyasszunk elsősorban helyi friss zöldségeket, gyümölcsöket, csíráztatott bio gabonaféléket, hüvelyeseket, házi tehéntejet, tojást, olajos magvakat. Lehetőleg házi zsírt használjunk. Mértékkel fogyaszthatók a jó minőségű borok, sörök, gyümölcslék, gyógyteák.

A mozgás nagyon nagy jelentőséggel bír a megelőzésben és a felépülési szakaszban is. Mozgás nélkül nincs megfelelő vérkeringés, így immunerősödés sem. Az immunsejtek a vérrel utaznak, megfelelő keringés hiányában a salakanyag felhalmozódik, gyulladások alakulnak ki.

135163094_1051580355344702_8086993795863650473_n.jpg

Nagy séták a természetben testnek, léleknek egyaránt feltöltőek. Ugyanakkor a felépülési szakaszban fontos, hogy az erőnlétünknek megfelelő mozgásformát és mennyiséget válasszunk. A jógapózok kiválóan alkalmasak a regeneratív folyamatok beindítására, melyek rendszeresen gyakorolhatók Egyesületünknél. A láz, a gyulladásos folyamat beindulása esetén viszont a pihenést, a mozdulatlanságot részesítsük előnyben. A megfelelően megválasztott mozgás a stresszkezelésnek is kiváló eszköze. A mozgás, a jó alvás, a finom, egészséges ételek fogyasztása, a légzés lassítása, a relaxáció (utóbbi kettőt célszerű jól felkészült tréner segítségével gyakorolni) leveszi az idegrendszerről a feszültséget, melynek következtében a hormonműködésünk is hatékonyabbá válik. A még nem említett pillér a jó kapcsolatok, pozitív életszemlélet, a jó kedély és a hit jelentősége, melyek szintén bizonyítottak az immunrendszer hatékonysága terén.

→ A megelőzésnél fontos, hogy kerüljük a nagy tömeggel járó helyeket. A maszk használatánál javasolni tudom, hogy egy megüresedett vitaminos tégelyben tartsuk a maszkjainkat, amibe néhány csepp esszenciális illóolajat cseppentsünk. Ugyanakkor ne vigyük túlzásba a vegyszeres fertőtlenítést, mert az gyengíti a bőrimmunitást. A nyálkahártyák nedvesítése és a bő folyadékfogyasztás célszerű. Az allergodil és az ezüstkolloid orrspray használata bizonyítottan 4 órás védelmet ad a fertőződést illetően. Hatékony eszköze még a megelőzésnek a rendszeres szaunázás. Szerencsére most (még) nyitva vannak a szaunák, sportcentrumok. A langyos sós vízzel történő orrmosás és toroköblítés segít a kórokozók elszaporodásának megakadályozásában. Reggel és este célszerű élni ezzel az egyszerű, de hatékony jógikus technikával. Még egy aduász az immunrendszer erősítésére a böjt, ami az emésztőrendszer pihentetése által szabadít fel energiákat. Ágyban fekvő viszont már ne böjtöljön!

Legyen a polcunkon (és használjuk is) D és C-vitamin (természetes formájuk a napfény és csipkebogyó, homoktövis), ehinácia (kasvirág), propolisz (lehetőleg méhésztől közvetlenül - Schweitzer Anti bácsi), béta glukán (gyógygombákból) és cink. Gyógyteákból: dió, apróbojtorján, kamilla, körömvirág, nyírfalevél. Fűszerekből: gyömbér, fahéj, szegfűszeg, kakukkfű, rozmaring, torma.

1638282065888.jpg

Nyomatékosan hangsúlyt adok annak, hogy a fertőződést követő gyulladásos szakasz már nem a mi kompetenciánk, feltétlenül forduljunk orvoshoz.

Erős immunrendszert, jó egészséget, félelemmentes, békés téli hónapokat kívánok sok szeretettel:

Szőts Rózsa / Napüdvözlet Egyesület

Szólj hozzá!

Köszönet az 1%-os támogatásért őszi pillanatképekkel

2021. november 23. 11:24 - Napüdvözlet Egyesület

Hálás szívvel köszönjük a kilencven kedves támogatónk adója 1%-ának felajánlását, melynek következtében idén is szép összeg gyűlt össze: 416 585 Ft.

hala.jpg

Ebből az összegből folytatjuk az elkezdett terveink megvalósítását, továbbra is figyelmet szentelve a környezettudatos megoldásokra, és az egészséges életvitel népszerűsítésére.

 

Őszi pillanatképek egyesületünk széles palettájáról (2021)

 

A szép új táblánk az utcafronton.

241356600_207897261378532_6847560861844244091_n.jpg

Jóga haladó szintén.

2.jpg

Köpöllyel [is] a jobb közérzetért.

3.jpg

A népi gyógyász tudást népszerűsítjük megyeszerte.

4.jpg

A természet ajándékait élvezzük túráinkon...

5.jpg

... rácsodálkozva szépségeire.

6.jpg

Családbarát munkahelyünk is az egyik büszkeségünk.

7_1.jpg

Készül a mulcs a kertbe.

8.jpg

A pipik is besegítenek a kertrendezésbe.

9.jpg

Végre a szerszámos helyiségek is rendrakás alatt.

10_1.jpg

Az idei újítás a kertben. Készülnek a magaságyások.

11.jpg

Itt mindig akad tennivaló.

12_1.jpg

A mélyágyásban még most is szép a paprika, paradicsom.

13_1.jpg

Az eldugdosott hagymát lemulcsozzuk télire.

14.jpg

Irány a másik kertbe céklabetakarításra.

15.jpg

Birslekvár készül.

16.jpg

Galagonyaszüret a Mecsek másik oldalán, Cserkúton.

17.jpg

A legszebb kiskakasunk junior Rómeó pózol a kamerának.

18.jpg

Végül a portánk másik oldalán a suliból hazafelé edz az ifjúság.

19.jpg

Szólj hozzá!

Délvidéki családi napok - 2021 November

2021. november 09. 13:29 - Napüdvözlet Egyesület

MEGHÍVÓ

Délvidéki családi napok - 2021 November 11. és 12.-13.-14.

Kozármisleny, Pécsi utca 1 / a.  és Pécs-Vasas, Bethlen Gábor utca 8.

Várunk szeretettel az egész ország területéről!

 

Részletes program:

••• 11.11. Csütörtök - Márton napja •••

10:00 Kézműveskedés (csutkababa, csuhé báb, filc manó, lámpás)

12:00 Ebéd készítés (párolt káposzta, sütő tök, libazsíros kenyér...)

14:00 Szeretet süti sütés

16-17:00 Tűzrakás, lámpással manó keresés, a tűznél közös éneklés, süti felezés

Szállást egyeztetni kell!

 

 ••• 11.12. Péntek - Oktatás, nevelés, családvédelem téma nap •••

9:00 Kézi kukorica morzsolás, és kézi darálás, majd baromfi etetés

11:00 Kézműveskedés folytatása, vadcitrom csemeték szállításhoz cserépbe ültetése,

12:00 Ebéd készítés (paprikás krumpli)

14:00 Rovás írás

16:00 Dalkör, dal tanulás

17:30-19:30 Jóga Szőts Rózsával, a Napüdvözlet Egyesült rendszeres programja

Vagy becsatlakozol, vagy hagyod, hogy nyugodtan jógázzanak.

Szállás az egyesület házában.

 

••• 11.13. Szombat – Túra és Előadás•••

9:00 Túra

14:00 Lángos sütés

16:00 Fehér Boglárka előadása - 1 óra https://youtu.be/HA2rPxLKazM

17:30 Örömzenélés Fehér Boglárkával

18:30 Kemencés sütőtök

Szállás az egyesület házában.

 

••• 11.14. Vasárnap - Közös gondolkodó •••

9:00 Hívó szavak: Szmtt - megyei csoport alakulása, Egyesületi példák előttünk, önkormányzás

Dalkör, Belső önrendelkezés, érdekvédelem

12:00 Lángos sütés

Szállás az egyesület házában.

 

Az egyesület épületében tisztálkodni lehet, kemencés fűtés van, konyha is eszközökkel.

Hálózsákot célszerű az alváshoz hozni. Az udvaron lehet tüzet rakni. Van alomszék is.

 

A narancssárgával jelzett programokba szabadon be lehet kapcsolódni.

A teljes programon való részvételről a 0630-300.3747 számon érdeklődhet.

delvideki_csaladi_napok.jpg

 

Szólj hozzá!

Fedezzük fel együtt a környék kincseit!

2021. október 06. 09:39 - Napüdvözlet Egyesület

Fedezzük fel együtt a környék kincseit, nevezetességeit!

Többen kérdeztek olyanok, akik nemrég költöztek ide, hogy milyen felfedezendő helyek vannak a környéken, merre vigyék a családjukat, barátaikat a közeli erdőkbe.

Ezért arra gondoltunk, hogy az egyesületünk következő túráját annak jegyében hirdetjük meg, hogy ebben segítséget nyújtsunk. Várjuk tehát azokat a nemrég ide költözött "gyüttmenteket", akik még a környék felfedezésében támogatásra szorulnak, vagy egyedül nem indulnak útnak. Várjuk azokat a "tükéket" is, akik már jól ismerik a közeli ösvényeket, látványosságokat és tudnak információkkal, anekdotákkal szolgálni. A túrák kiváló alkalmak a kapcsolatteremtésre, ismerkedésre, közös értékek felfedezésére. Képzett vezetőnk, Kámi Róbert mindig elkápráztat bennünket olyan ismeretekkel, történetekkel, melyektől gazdagodunk.

A felfedező túra október 16.-án (szombaton) lesz, melyen reggel 9-kor találkozunk a szokásos helyen, a vasasi temető előtti parkolóban. A táv 13,5 km. Aki ezt hosszúnk találja, azzal Petőfi aknán (a buszmegállóban) találkozzunk, ő megspórol ezzel oda-vissza cirka 5 kilométert.

A túra érdekessége lesz, hogy a kövestetői kilátóból leereszkedünk az elhagyott fonolitbányába (melyről a túravezetőnk részletesen mesél majd), a kilátóból pedig  remekül betájolhatjuk a szűkebb hazánkat és a környező hegyeket, völgyeket. Ha a várt kiadós eső is megérkezik, a gombák csodálatos világával is ismerkedhetünk, ebben a vezetést magam vállalom.

Szeretettel várunk: Napüdvözlet Egyesület, Szőts Rózsa

napudvd.jpg

Szólj hozzá!
Címkék: túra

Búcsúzunk Urbán Dániel Törzsöktől

2021. július 27. 13:11 - Napüdvözlet Egyesület

Megrendülten vesszük tudomásul az újabb veszteséget. Géczy Gábor után most már Urbán Dani Törzsök fizikai jelenléte sem emeli házunk energiáit, színesíti programkínálatunkat.

Mennyi szép közösen megélt pillanatnak adhattunk otthont! Köszönjük Dani. Ezekből egy kis képes összeállítással búcsúzunk.

Isten áldjon és vezessen további utadon!

_17426355_1436890576355271_1815989655329636718_n.jpg

15873087_1351847914859538_8884728107921258046_n.jpg

p1050040.jpg

p1040974.jpg

p1040908.jpg

img_20170715_200023.jpg

img_20170715_200526web.jpg

36912816_1998906090423469_6273664093681352704_nweb.jpg

48393653_2323736591188697_4687656894607654912_n.jpg36314149_1988120114835400_9086951012106764288_n.png

Szólj hozzá!

Jóga és kertész gyermek napközis tábor

2021. június 02. 14:01 - Napüdvözlet Egyesület

Jóga és kertész gyermek napközis táborba hívjuk kedves gyermekeiteket. Itt a nyár, a legjobb az idő arra, hogy végre kint legyenek a szabadban.

Időpontok: 2021. július 5-9 és július 19-23.

1-2 napos részvételre nincs lehetőség.

Helyszín: Napüdvözlet Egyesület közösségi udvara, valamint vegyszermentes mintakertje. Cím: Bethlen G. u. 8 (Bejárat a B. utcáról.)

Fő tábori program: gyerekjóga, kertészkedés, kirándulás, szabadban mozgás.

A tábor fő irányelve a mozgás megszerettetése, a természetközeli életmód, környezettudatosság, önállóságra és életképességre ösztönzés.

A táborozó gyerekek létszáma max. 10. Korhatár 8-12 éves.  Kisebb testvér esetén fontos, hogy tudjon önállóan enni, inni, öltözni, mosdót használni!

A táborban a tízórai-ebéd-uzsonna biztosítva lesz, részben a vegyszermentes közösségi kert gyümölcseiből és zöldségeiből kerül az asztalra.

A tábor részvételi díja: 25.000 ft.

Befizetés: 5000 ft. előleg 06.15-ig., teljes összeg befizetés: július 1-ig.

Bankszámlaszám: 50300082-15100711 Takarékbank ZRT

Gyermekjóga oktatók elérhetősége:

Szőts Rózsa: +3630-603.6507

Kálmán Diána: +3620-519.2942

Várjuk a táborozni vágyó gyermekeket!

2021_gyerek_joga_tabor_plakat.jpg

Szólj hozzá!

Gyönyörű mintakertünk

2021. június 02. 13:51 - Napüdvözlet Egyesület

Vegyszermentes termesztésből származó zöldhagyma, saláta, kapor, petrezselyemzöld, sóska, mángold, többféle palánta, fűszerek kaphatók a Napüdvözlet Egyesület kertjéből.

Bársonyvirág és törökszegfű palánta is van nálunk.

8-14 óra között Te magad választhatod ki a neked tetsző zöldségféléket és palántákat.

Tel.: 0630/603-6507 

 

Szólj hozzá!

Próbáld ki a Fitnesz Parkunkat!

2021. május 05. 11:04 - Napüdvözlet Egyesület

Örömmel számolunk be arról, hogy az egyesületünk adománygyűjtő kampányának eredménye okán újabb három kültéri sporteszközzel gyarapodott a szabadidő és fitnesz parkunk a Bethlen Gábor utcai székházunk előtt. Egyre többen használják az arra sétálók közül, főleg fiatalok, gyermekek. Ugyanakkor arra biztatjuk az idősebb korosztályt is, hogy látogassanak el ide és nyújtóztassák meg tagjaikat. Az elemek bemutatása után ki fogunk térni ara is, hogy miért ajánlott az ő számukra is a használat. Arról is szót ejtünk majd, hogy mi van még tervben.

Lássuk akkor az itt található elemeket:

haasz_otszogletu.jpg

Ötszögletű erősítő és nyújtó sport állvány

Az eszköz alkalmas a mell, váll, karizom erősítésére. Tökéletesen elvégezhetők rajta teljes testsúlyos gyakorlatok, eredményesen erősítve a mell-, has-és hátizmot, valamint a bicepszet és tricepszet. Szinte bármilyen saját testsúlyos gyakorlat kivitelezésére alkalmas. Az eszközt egyszerre többen is használhatják.

Használata egyszerű, különböző intenzív húzódzkodó és tolódzkodó gyakorlatokat lehet rajta végezni, de kiválóan alkalmas nyújtáshoz is.
Az ügyesebbek különféle tornagyakorlatokat is kipróbálhatnak a rudakon. Húzódzkodás és tolódzkodás mellett függeszkedve akár lábemelő gyakorlatok is végezhetők rajta, tehát az egész felsőtest izomzatát meg lehet dolgoztatni, – gyakori használat mellett- látványos eredménnyel.image_4.png

Párhuzamos sportkorlát

Az eszköz alkalmas a mell, váll, kar és a hasizom erősítésére. Aki szeretné teljes testét átmozgatni, annak a párhuzamos sport korlát az ideális választás. 

 image_5.png

 

 

 

 

 

Egyszemélyes gyaloglógép

 A gyaloglógép alkalmas a láb, fenék, csípő és hasizmok átdolgozására, valamint az alsótest izmainak és a derék ízületek megmozgatására. Alkalmazásával fejleszthetjük az izomcsoportok rugalmasságát és a mozgáskoordinációt. Az edzőgép masszív vázszerkezete megakadályozza a billegést a gyakorlatok elvégzése közben. A talpak csúszásgátló felülettel ellátottak a biztonságos használat érdekében. 

Javasolt használata:
Álljon a pedálokra és fogja meg a kapaszkodót, majd kezdjen lépegetni, mintha gyalogolna.image_3.png

 

Mélyhátizom erősítő

Ez a kültéri kondigép alkalmas a hát és derékizmok erősítésére és nyújtására. A mélyhátizom erősítővel a comb megtámasztásával és a lábfejünk hátsó részének rögzítésével enyhén dőlt pozícióban a gerinc és derékizmokat erősíthetjük meg előre dőlő és hátra-feszítő mozdulatok váltásával.

Javasolt használata:
Dőljön a comb első részével a gumival borított részre, majd lábfejének hátsó részét akassza be a tartórúdba, majd óvatosan dőljön előre és utána a hátizom megfeszítésével egyenesedjen fel.

 
img_20210427_161804-web.jpg

Mint az a fotón is látszik, a lejtős terepet vízszintbe kellett hoznunk. Ehhez támfal elemek kerültek beépítésre, melyeket virágokkal színesítettünk. További információs táblák kerülnek majd kihelyezésre, melyek a testünk működéséről szóló információkkal segítik majd a tudatos gyakorlást.

És akkor sorakozzanak itt az érvek arról, miért is ajánlott az  idősebb korosztálynak is az elemek használata: Életünk harmadik harmadában az izmokkal kevésbé megterhelően, de többet kell foglalkoznunk, mert ennek hiányában elindul egy fokozatos izomvesztés, merevedés, rossz tartásrögzülés. Ez pedig ahhoz vezet, hogy a csontrendszerünk, főleg a gerincünk nagyobb terhelésnek lesz kitéve. Az izmok és az izmokat beborító fasciliák (izompólyák) nyújtása feszültségoldó, tartásjavító. Egy függeszkedés, megkapaszkodva az ötszögletű elem magasságunkhoz igazodó kapaszkodóján – hogy a lábunk még leérjen – kinyújtóztatja a gerincet. Ezzel a nyújtóztatott gerinccel állva pedig egy kellemes csípőkörzés a derékfájdalmakat remekül tudja enyhíteni. 

img_20210427_161724-web.jpg

És hogy ne csak a test, hanem az elme fittségével is törődjünk, a terveink közt szerepel egy fedett pihenő felállítása a fák alatt sakk és malomjáték intarziával. Ehhez azonban még további forrásra és sajnos megfelelő "kártevők elleni védelemre" is szükség lesz. Szívesen fogadunk további ötleteket a park gazdagításához, segítséget a további munkálatokhoz és akármilyen csekély összegű adományokat a 50300082-1510071 számlaszámunkra. Ha úgy érzi, hogy jól hasznosíthatjuk itt az adója 1%-át köszönettel és örömmel fogadjuk azt az 18038866-1-02 adószámon.

Szeretettel várjuk valamennyi korosztály tagjait a jógafoglalkozásainkon hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken fél hattól, valamint a havi alkalommal induló túráinkon. Keressék és kövessék a Napüdvözlet Egyesület facebook és blogoldalait a részletes információkért. 

Szőts Rózsa elnök

Érdeklődni lehet a 0630-6036507 mobilszámon.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása